Ugrás a tartalomra

V4-es regionális hírcsatorna alapítását javasolja a lengyel köztévé vezetője

TV setKözép-európai régiós hírcsatorna alapítására tett javaslatot Jacek Kurski, a lengyel közszolgálati televízió elnöke a visegrádi országok közmédia-vezetőinek brnói egyeztetésén.

A kétnapos találkozón magyar részről Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója vett részt.

Vaszily Miklós az MTI-nek pénteken telefonon elmondta: a lengyel televízió elnöke azt javasolta, a V4-ek hozzanak létre krakkói központtal egy angol nyelvű, regionális hírcsatornát, amelyet egész Európában sugároznának.

A javaslat szerint a hírcsatorna a közép-európai eseményekről tudósítana, illetve a világ és a régió eseményeit közép-európai szemszögből tálalná - mondta. Hozzátette: a lengyelek szerint a hírcsatornát a Visegrádi Alapból lehetne finanszírozni.

Vaszily Miklós tájékoztatása szerint a közmédiumok vezetői úgy döntöttek, megvizsgálják javaslat megvalósíthatóságának jogi, gazdasági, műszaki feltételeit. Mint mondta, a terv megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a visegrádi együttműködés keretében a közös projekt támogatást nyer, és az egyes országok közmédiái mellett a Visegrádi Alap is egyetért vele.

Címke

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott