IPTV-re készül a RubiCom
Sikeresek voltak a tesztek, így műszakilag már nincs akadálya, hogy a RubiCom elindítsa önálló IPTV szolgáltatását, tájékoztatott Kaslik Béla vezérigazgató. Jelenleg már a szükséges eszközök kiválasztása, a pénzügyi feltételek vizsgálata, az ügyfelek számára vonzó, ugyanakkor a társaságnak is gazdaságos üzleti konstrukció kidolgozása folyik, és várhatóan még az első félévben elindul a kereskedelmi szolgáltatás.
Végérvényesen eldőlt: a Magyar Televízió közvetíti az idei labdarúgó világbajnokságot Dél-Afrikából. A június 11-én kezdődő egyhónapos világesemény mind a 64 mérkőzését az m1 és m2 sugározza majd.
Az International Launch Services(ILS) nyerte el a megbízást, hogy egy Proton hordozórakéta fedélzetén pályára állítsa a SES-3 műholdat.
A szlovákiai háztartások közel 30 százaléka akar belátható időn belül új, LCD tévékészüléket vásárolni, hogy zavartalanul álljon át a digitális műsorszórásra, amely 2012-ben váltja fel teljes mértékben az analóg adást – írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtöki számában.
Elsősorban a köztévéből kiszoruló műsorok iránti igény ihlette a hamarosan induló új közszolgálati televízió – a Hazai Digitális Tv – létrehozását. Az alapítók több kulturális és oktatóműsort terveznek, és visszahoznák a mára teljesen megszüntetett színházi közvetítés műfaját is.
2010. február 12-én, 01:39-kor (CET) startol Bajkonurból egy Proton M hordozórakéta fedélzetén az Intelsat 16 telekommunikációs műhold.