Ugrás a tartalomra

Új csoportvezető a Red Lemon Mediánál

Red Lemon Media logoÚj vezető érkezett a Red Lemon Media-hoz Kristóf Tamás személyében, aki 2016. február 11-től PR csoportvezetőként dolgozik az ügynökségnél.

Kristóf Tamás 21 esztendősen 2002 őszén kezdte a szakmát a Blikk szerkesztőségében, elismert szakemberek keze alatt. A napilapnál a szórakoztató, illetve a sport rovatokban dolgozott előbb gyakornoki, majd külsős pozícióban. A ranglétrát végigjárva a szórakoztató rovat belsős munkatársa, majd rovatvezető-helyettese, később rovatvezetője lett.

2006 nyarán az akkor induló HOT! magazin alapító stábjához csatlakozva évekig szerkesztő-újságíró volt, majd a lap felelős szerkesztőjévé nevezték ki. 2015 májusában visszatért a Blikkhez a szórakoztató szekció rovatvezető-helyettesi pozíciójába, amit most a Red Lemon Media által kínált új kihívások kedvéért adott fel.    

Kristóf Tamás 2002 őszén a Komlósi Oktatási Stúdióban tévés sportriporterként végzett, 2009-ben az ELTE Pszichológiai- és Pedagógiai Karán pedig művelődésszervező (andragógia) szakon szerzett diplomát.

A szakemberhez a Red Lemon Mediánál lévő ügyfélpalettáról többek között a Prologis piacvezető globális ipari-ingatlan vállalat, a Red Bull Air Race, a Red Bull Pilvaker, a Viacom cégcsoporthoz tartozó Comedy Central és MTV csatornák, a Bontonfilm, a DoQ tévécsatorna B2B és B2C kommunikációjának felügyelete tartozik.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott