Ugrás a tartalomra

UPC: Otthon, a tévé előtt, az úszókat figyeljük majd leginkább

UPC logoA magyarok háromnegyedét ülteti – jellemzően az otthoni – tévéképernyő elé hosszabb-rövidebb időre a most kezdődő nyári olimpia, melyből a legeredményesebbnek remélt magyar eseményeket, az úszás, vízilabda és kajak-kenu számait várják a legizgatottabban – derült ki a UPC Magyarország megbízásából készült friss kutatás eredményeiből. Honfitársainktól a nézők átlagosan legalább 5 aranyérmet várnak, többet, mint amennyit az előző ötkarikás játékokon szereztek. A felmérés szerint az olimpia megtekintésekor a legtöbben a nagyképernyős tévé által nyújtott élményt tartják a legfontosabbnak, de ma már egyre lényegesebb a HD minőség és a műsorrögzítési (DVR) illetve videotárból visszanézési (VOD) lehetőség is. Háromdimenziós élményre pedig két és félszer annyian vágynak, mint ahányan ezt most megtehetik.

A kanapéról nézzük


A legnagyobb hazai kábeltévés szolgáltató, a UPC Magyarország megbízásából végzett reprezentatív kutatás eredményei szerint a hazai lakosság mintegy 80 százaléka követi nyomon legalább alkalmilag az idei nyári olimpia eseményeit, elsősorban (74%) az otthoni tévékészüléken. A legérdeklődőbbek a férfiak, akik közül 40 százalék szinte valamennyi sportközvetítést megnézi, ugyanakkor a nők általában csak a magyar sportolókkal zajló számok iránt igazán lelkesek (36%). A távkapcsolót ezért többségében a férfiak uralják majd ebben az időszakban, legalábbis a nappaliban, ugyanis a válaszadók mintegy háromnegyedénél több tévékészülék is rendelkezésre áll, így eloszthatják a kedvelt néznivalókat.

Az 1000 fő megkérdezésével végzett felmérés alapján az otthontól távol, szórakozóhelyeken, illetve ismerősöknél, barátoknál inkább csak a magas képzettségű és jövedelmű 30 év alatti fiatalok követik az olimpiai műsorokat. A korral azonban nem csak az otthonmaradás esélye, hanem a játékok iránti érdeklődés is fokozódik: elsősorban az 50 év felettiek azok, akik az összes sporteseményt végigkísérik.

Vízi sportok az élen

Az olimpia iránt érdeklődők számára a magyar események kiemelkedően fontosak. A legizgatottabban a vízi sportok számait várják, hiszen ezekben a sportágakban remélik a legjobb eredményeket. A legnagyobb elvárásaink az úszóinkkal szemben vannak, tőlük a drukkerek 35%-a várja a legjobb eredményeket. A megkérdezettek negyede a vízilabdázókban, másik negyedük pedig a kajak-kenusokban bízik a legjobban. A szurkolók ennek megfelelően igyekeznek támogatni kedvenceiket: a legtöbben az úszókra (a megkérdezettek 26,6%), a vízilabdázókra (20,2%), majd a kajak-kenusokra (13,5%) kíváncsiak Londonban. A népszerűségi lista negyedik és ötödik helyén 10,1%-kal illetve 7,4%-kal az atlétika és a kézilabda áll.

A válaszadók közel negyede várhatóan Cseh László, a 2008-as olimpián három ezüstérmet szerző úszó versenyeit követi majd leginkább figyelemmel, őt követi a 2009-ben világbajnoki címet elért úszó Gyurta Dániel (11%) illetve a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalin (9%). Rajtuk kívül még Janics Natasát, a magyar vízilabda válogatottat és Pars Krisztiánt említették a felmérésben résztvevők.

Jobban, mint Pekingben

A válaszadók több mint kétharmada arra is vállalkozott, hogy megjósolja hány érmet szereznek majd sportolóink Londonban. A legnépesebb tábor – mely a válaszadók 12%-át fedi le – 5 aranyéremmel számol, de 10% valószínűbbnek tartja, hogy 8 sárga medált is fogunk szerezni. A válaszadók átlagosan 5,5 aranyéremre számítanak, azaz mindnyájan több aranynak szeretnénk örülni, mint négy évvel ezelőtt Pekingben, ahol a sportolóink háromszor állhattak a dobogó tetejére.

Fontos a képminőség és az újranézés

A megkérdezettek majdnem fele (48%) a nagyképernyős tévé által nyújtott élményt tartja a legfontosabbnak az olimpia megtekintése során. Ezt ma már nem sokkal lemaradva követi a nagyfelbontású HD minőség és a rögzíthetőség illetve az újfajta, digitális újranézhetőség iránti igény. A saját digitális rögzítés (mediaboxba épített DVR) lehetőségét csaknem ugyanannyian (18%) tartják nagyon fontosnak, mint amennyien (20%) rendelkeznek is vele. A legjobb pillanatok felidézését a felvétel gomb megnyomása nélkül is lehetővé tevő, szolgáltató által központilag biztosított digitális videotárra és az onnan visszanézhető olimpiai műsorokra viszont már majdnem kétszer annyian (11%) tartanának igényt, mint ahányan ehhez ma hozzájutnak (6%).

Hasonló a helyzet az egyelőre még kevésbé elterjedt 3D-s tévézés esetében is. A technológiai adottságok egyelőre csak keveseknek (2,4%) teszik elérhetővé, hogy háromdimenziós képet megjelenítő tévén kövessék a játékokat, ugyanakkor itt is jóval nagyobb, két és félszeres (6%) azon megkérdezetteknek az aránya, akik szívesen néznék a sportműsorokat térhatású képen.

Érdekesség, hogy a ma még kevésbé elterjedt digitális rögzítési és visszanézési lehetőségek (DVR, VOD) iránt elsősorban a nők nyitottabbak, míg a képminőség (nagyképernyő, HD) főként a férfiak számára fontos.

A UPC kábeltévés szolgáltatásában egyébként az m1, az m2 és az Eurosport olimpiai közvetítése is elérhető, akár HD minőségben, csakúgy, mint a térhatású képet közvetítő m3D; és a magyar köztévé mindhárom csatornájának olimpiai műsorszámai a sugárzást követően bekerülnek a digitális videotárba, ahonnan még hét napon át folyamatosan, díjmentesen, bármikor korlátlanul visszanézhetőek.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott