Ugrás a tartalomra

Vasárnap is jön a kábelszerelő

UPC logoÚj technikusi munkairányítási rendszert vezetett be a UPC Magyarország, amelynek célja, hogy még inkább csökkenjen a hibaelhárítási idő és a hatékonyság javulásával együtt az ügyfelek elégedettsége is tovább növekedjen.

A rendszer online alapú, és a legfontosabb eleme a folyamatokat menedzselő és a terepen dolgozó technikusok munkáját szervező szoftver. A UPC szakemberei ezentúl táblagép használatával, felhő-alapú rendszerben kommunikálnak a központtal, és online kapják a feladataikat. A gépükre akár otthon is automatikusan megérkezik az aznapi teendők listája, miközben a rendszer optimalizálja az útvonalat, meghatározza az ideális sorrendet, hogy a technikus minél kevesebb kitérővel járja végig az egyes helyszíneket. A központi diszpécser további támogatást is nyújthat a terepen dolgozó munkatársaknak, mivel ismeri az elvégzendő feladatok jellegét, adott esetben azt is tudja, hogy egy helyszínen korábban milyen hibák fordultak elő. Mindezeket figyelembe veszi a feladatok kiosztásánál és ezzel is elősegíti a hibák gyors, szakszerű elhárítását.

A folyamatok ugyanakkor menet közben rugalmasan szervezhetők. Ha valahol hamarabb sikerül végezni, vagy egy újabb, az útvonalba eső helyről érkezik bejelentés, akkor újabb munkát is be lehet iktatni az aznapi programba. A csúszások is gyorsan korrigálhatóak ebben a rendszerben és más kollégák bevonásával betartható marad a tervezett szerelési idő. A munka elvégzését, az ügyfél azonnal, szintén elektronikus formában igazolja.

Fontos változás, hogy az előfizetők még pontosabban tudni fogják, hogy mikorra várhatják a szerelőt. Korábban erre négyórás időtartamot jelölt meg az UPC Magyarország. Az új rendszerben ez is rugalmasabbá és tervezhetőbbé válik, és az időablak 2 órára csökken.

A rendszer részeként a UPC Magyarország bevezette a hétvégi hibaelhárítást, és ennek megfelelően már nem csak a több felhasználót érintő, hanem az egyéni műszaki hibákat is kezelik hétvégenként, akár vasárnap is.  A vállalat szolgáltatásait sokszor éppen hétvégén használják a legintenzívebben az ügyfelek, ezért szinte nélkülözhetetlen számukra ezeken a napokon a gyors hibaelhárítás.

Like és megosztás

 
 

Önnek ajánlott