Internetkapcsolatot építenek ki somogyi kistelepüléseken
Mintegy 130 kilométernyi 96 szálas optikai kábelt építenek ki szeptember végéig a kaposvári kistérségben, hogy a települések csatlakozhassanak az országos szélessávú gerinchálózatra - tájékoztatta a Somogy Megyei Önkormányzat az MTI-t.
Nyilvánosságra hozták a Telekom 2015. első negyedéves eredményeit, töretlen az IPTV szolgáltatás terjedésének lendülete.
Több mint 30 millió eurót fektet be idén az Invitel Távközlési Zrt., melynek keretében átfogó fejlesztési programot indít lakossági- és üzleti szegmensében - jelentette be David Blunck, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az év egyik legjobban várt sorozatának, a Wayward Pines-nak az első epizódját a világpremiert megelőzően egy héten keresztül - május1-7. között - kizárólag a Telekom TV MoziKlub előfizetői tekinthetik meg! A sorozatot Magyarországon – a világ 126 országával egy időben – május 14-én tűzi műsorára a FOX.