45 éve mutatták be az első színes magyar tv-filmet
45 éve, 1968. április 4-én mutatta be a Magyar Televízió az első színes magyar tv-filmet.
45 éve, 1968. április 4-én mutatta be a Magyar Televízió az első színes magyar tv-filmet.
A digitális átállásnak a műsorszolgáltatók nem lesznek vesztesei, ugyanakkor a piac és a célközönség jelentős átalakulása várható - hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a digitális átállásról rendezett Digitális Korrektúra című velencei konferencia első napján, kedden rendeztek.
A közszolgálati média úttörő szerepet vállalt a digitális átállásban és a jövőben is erre törekszik – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártási és műszaki vezérigazgató-helyettese kedden, a digitális átállásról rendezett kétnapos velencei konferencia első napján.
A televíziók keresik a különböző műsorok akadálymentesítésének lehetőségeit, a legnagyobb kihívást számukra az élő viták, beszélgetések, vetélkedők feliratozása, illetve jelelése, azaz jelnyelvi tolmácsolása jelenti - derült ki az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsága által tartott keddi ülésén.
55 éve, 1958. február 22-én a budapesti Széchenyi-hegyen átadták a 30 kilowattos televíziós nagyadót.
2012. december 19-től újabb frekvencián is elérhetők a közmédia csatornái az Eutelsat 9A műholdon.