Ugrás a tartalomra

Friss hírek

Archívum
Arianespace: Harmadik nekifutás

Arianespace logoMa késő este az Arianespace újabb kísérletet tesz az idei év második Ariane 5 hordozórakétájának elindítására.

Archívum
Július végén indulhat a Nilesat 201

Nilesat logoBefejeződött az idei év harmadik Ariane 5 hordozórakétájának összeszerelése, mely az előzetes tervek alapján július végén startol majd(bár ez módosulhat, hiszen a második küldetést is már többször halasztották). A hordozórakétát ezt követően a végső összeszerelési üzemegységbe szállítják.

Archívum
Arabsat 5A: Másodszorra sem sikerült

Arianespace logoAz Arianespace közleménye szerint másodszor is elhalasztották az Ariane 5 hordozórakéta startját, melynek fedélzetén az Arabsat 5A és a COMS műholdak várakoznak.

Archívum
Badr 5 volt, Arabsat 5B lett

Arabsat logoAz Arabsat műholdüzemeltető társaság váratlan változtatást hajtott végre Arabsat és Badr flottáján, és megnyitotta az új, keleti 34.5 fokos pozíciót. Itt szolgál majd a Badr 5, illetve, mivel átnevezték, az Arabsat 5B.

Archívum
Arabsat 5A: Talán ma este?

Arianespace logoAz Arianespace közleménye szerint mindössze 1 nap halasztással, két óra múlva elindulhat az Ariane 5 hordozórakéta, fedélzetén az Arabsat 5A telekommunikációs műholddal.

Archívum
Újabb elhalasztott Ariane indítás

Arianespace logoAz Arianespace bejelentése szerint a tegnap éjfél körülre tervezett Ariane indítást is elhalasztották.

Archívum
Elbúcsúzik a SES Sirius

SES Astra logoSES Sirius volt, SES Astra lett. Ez várható volt, miután a luxemburgi SES társaság 100%-os tulajdonába került márciusban.

Archívum
Szolgálatba állt a Thor 3 a nyugati 4 fokon

Telenor logoPár napja beszámoltunk róla, hogy a Telenor műholdüzemeltető társaság a nyugati 4 fokra irányítja Thor 3 műholdját, a közel-keleti régiónak biztosítva adat és hírközlési szolgáltatásokat.

Archívum
Megkezdte a kereskedelmi szolgáltatást a SES-1

SES World Skies logoA SES World Skies bejelentése szerint a SES-1 telekommunikációs műhold megkezdte a kereskedelmi szolgáltatás a nyugati 101 fokon.

Archívum
Megalakult a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége

A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége pénteki alakuló ülésén Párkányban elfogadták a szakmai szervezet alapszabályzatát, megválasztották a vezető szerveket, és meghatározták a munkafeladatokat.

„A szlovákiai magyarság alapvető joga az anyanyelvű tájékoztatás” – szögezi a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége (SZMTSZ) alakuló ülésén elfogadott nyilatkozat.